A polgárőr és az ifjú polgárőr igazolvány kiadásának feltételei

A polgárőr igazolvány, továbbá az ifjú polgárőr igazolvány kibocsátása és a nyilvántartás * 

11. § (1) *  A polgárőr a 3. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott alap- és kiegészítő feladatokat kizárólag polgárőr igazolvány birtokában láthatja el. Az Országos Polgárőr Szövetség a polgárőr és az ifjú polgárőr igazolványt az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény szerinti kártyakibocsátóként adja ki. Az Országos Polgárőr Szövetség által kibocsátott polgárőr igazolvány és ifjú polgárőr igazolvány a szervezethez való tartozás közhiteles igazolására szolgáló okmány, amely megfelel a törvény felhatalmazása alapján kiadott, jogszabályban meghatározott műszaki, technológiai és biztonsági előírásoknak. A polgárőr és az ifjú polgárőr igazolvány formátumát a rendészetért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

(2) *  A polgárőr igazolvány, illetve az ifjú polgárőr igazolvány kiadását a polgárőr egyesületbe történő belépését követően a polgárőr egyesület az Országos Polgárőr Szövetségtől kérelmezi a tagja számára. A kérelemhez mellékelni kell a tag által önkéntesen rendelkezésre bocsátott természetes személyazonosító adatokat, a lakcímét igazoló hatósági igazolvány másolatát, továbbá a 10. § (3) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feltételek megállapításához szükséges, a polgárőr által a Polgári Törvénykönyv szerint tett jognyilatkozatot, illetve a 9/A. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel megállapításához szükséges, az ifjú polgárőr által a Polgári Törvénykönyv szerint tett jognyilatkozatot.

(3) *  Az Országos Polgárőr Szövetség a polgárőr igazolványt, illetve az ifjú polgárőr igazolványt a kiállítására irányuló kérelem beérkezését követő 30 napon belül adja ki.

(4) Az Országos Polgárőr Szövetség által kibocsátott polgárőr igazolvány tartalmazza

a) a polgárőr

aa) családi és utónevét,

ab) fényképét,

ac) azonosító számát,

b) a polgárőr egyesület nevét és székhelyének megjelölését,

c) az Országos Polgárőr Szövetség mint kibocsátó megnevezését,

d) a polgárőr igazolvány egyedi azonosítóját, valamint

e) a 10. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő polgárőr esetén, hogy közterületi járőr- és figyelőszolgálat, valamint jelzőőri tevékenység ellátására jogosult.

(4a) *  Az Országos Polgárőr Szövetség által kibocsátott ifjú polgárőr igazolvány tartalmazza

a) az ifjú polgárőr

aa) családi és utónevét,

ab) fényképét,

ac) azonosító számát,

b) a polgárőr egyesület nevét és székhelyének megjelölését,

c) az Országos Polgárőr Szövetség mint kibocsátó megnevezését,

d) az ifjú polgárőr igazolvány egyedi azonosítóját, valamint

e) az „ifjú polgárőr” feliratot.

(5) *  A polgárőr igazolvány visszavonásig érvényes. Az ifjú polgárőr igazolvány visszavonásig, de legfeljebb az ifjú polgárőr 18. életévének betöltéséig érvényes.

(6) *  Az Országos Polgárőr Szövetség a (2) bekezdésben meghatározottakon kívül ellenőrizheti a 10. § (3) bekezdés b) és c) pontjában, illetve a 9/A. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételek fennállását, amelynek elősegítése érdekében a polgárőr, illetve az ifjú polgárőr – az Országos Polgárőr Szövetség felszólítására – köteles új, 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt benyújtani.

(7) Az Országos Polgárőr Szövetség a (6) bekezdés alapján kezelt adatokat az eljárás befejezését követő napon törli.