5. § (1) A polgárőr egyesület a helyi rendőri szervnél kezdeményezi a 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti együttműködési megállapodás megkötését. A helyi rendőri szerv az együttműködési megállapodás megkötésére irányuló kérelmet – a kézhezvételt követő – 30 napon belül, javaslatával együtt köteles felterjeszteni a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságra. A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság az együttműködési megállapodást a kérelem és a helyi rendőri szerv javaslatának kézhezvételét követő 30 napon belül köti meg.
(2) Az együttműködési megállapodás tartalmazza különösen
a) az együttműködés területeit,
b) a polgárőr egyesület részére térítés nélkül vagy térítés ellenében átadásra kerülő tárgyi eszközök, valamint a biztosított helyiségek használatára és visszavételére vonatkozó rendelkezéseket,
c) a közös feladatok ellátásának rendjét, valamint a polgárőr egyesület tevékenysége ellátásáról, annak körülményeiről nyújtandó tájékoztatás módját és tartalmát,
d) a kapcsolattartás módját, az együttműködéssel kapcsolatban eljárásra jogosult helyi rendőri szervet,
e) az együttműködést segítő további rendelkezéseket, valamint
f) a polgárőr egyesület elkötelezettségét tartalmazó nyilatkozatot a jogszabályok és az együttműködési megállapodásban foglaltak betartására vonatkozóan.
(3) Ha a polgárőr egyesület a 3. § (2) bekezdésében megjelölt kiegészítő feladatok közül az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv hatáskörével összefüggő feladatot is ellát, úgy e feladat ellátásának módjáról az együttműködési megállapodásban rendelkezni kell.
(4) Az együttműködési megállapodás megszűnik, ha
a) azt határozott időtartamra kötötték, az időtartam letelt és az együttműködést nem hosszabbították meg,
b) abban a felek közösen megállapodnak,
c) azt az együttműködő fél felmondja, valamint
d) az együttműködők valamelyike jogutód nélkül megszűnik.
(5) Az együttműködési megállapodás felmondása esetén a polgárőr egyesület – jogorvoslati eljárás megindításától függetlenül – polgárőri tevékenységet nem láthat el.
(6) Ha az együttműködési megállapodás megszűnik, az együttműködők kötelesek elszámolni egymással. Az elszámolás az együttműködési megállapodásban meghatározottak szerint történik.
(7) Az együttműködési megállapodás vonatkozásában – e törvényben foglalt kivételekkel – a Polgári Törvénykönyv, az azzal kapcsolatos jogvita bíróság előtti eljárására a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai az irányadók.
(8) Ha a polgárőr egyesületnek korábban azért kellett az e törvény szerinti tevékenységével felhagynia, mert az együttműködési megállapodást a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság felmondta, akkor e polgárőr egyesülettel, valamint a tagjai által alapított új polgárőr egyesülettel az azonnali hatályú felmondástól számított 1 éven belül nem köthető újabb együttműködési megállapodás.
(9) * A 4. § (4) bekezdésben meghatározott együttműködési megállapodásra az (1)-(8) bekezdésben meghatározott előírásokat kell értelemszerűen alkalmazni, azzal, hogy a közforgalmú vasúti, illetve autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozás a polgárőr részére írásbeli igazolást állít ki a tevékenység folytatásához.