A polgárőr egyesület

A polgárőr egyesület

3. § (1) A polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében jelzőőri tevékenységet lát el.

(2) A polgárőr egyesület az (1) bekezdésben foglalt polgárőri tevékenységen túlmenően kiegészítő feladatként önkéntesen közreműködhet

a) *  a katasztrófákra történő felkészülés, a katasztrófák elleni védekezés és a helyreállítás, újjáépítés feladataiban, valamint a polgári védelmi szervezetek tevékenységében, továbbá a környezet veszélyeztetésének, károsításának megelőzésében és elhárításában, következményeinek felszámolásában, aminek keretében az erdő lovaglás elől el nem zárt területén lovas járőrszolgálatot is elláthat,

b) a baleset-megelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedésbiztonsági, állat-, környezet- és természetvédelmi tevékenység támogatásában, a lakosság és az önkormányzatok közötti kapcsolat erősítésében,

c) az otthonában élő fogyatékos személy védelmében, a polgárok és javaik védelmében, az állami és önkormányzati vagyon megóvásában,

d) a közterületen közbiztonsági, bűnmegelőzési, valamint bűnüldözési célból elhelyezett képfelvevő által rögzített felvételek megfigyelésében,

e) a rendezvények helyszínének biztosításában,

f) a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőrkapitány, a megyék (főváros) tekintetében a rendőrfőkapitány és a polgárőr szervezet működési területén illetékes helyi önkormányzat által létrehozott bűnmegelőzési és közbiztonsági, valamint baleset-megelőzési bizottság munkájában,

g) az önálló, valamint közös feladat- vagy szolgálatellátás útján az együttműködő szervek szakmai tevékenységének segítésében,

h) *  a polgárőr egyesület feladataival összefüggő oktatási, kulturális, ismeretterjesztő tevékenységben,

i) *  a körözött tárgyak, személyek és holttestek azonosításában és felkutatásában, valamint

j) *  a közforgalmú vasúti, illetve autóbuszos személyszállítási szolgáltatás rendjének biztosításában.

(3) A polgárőr egyesület (1) bekezdésben meghatározott alapfeladatait más társadalmi szervezet nem végezheti, ilyen célra más társadalmi szervezet nem alapítható.

4. § (1) A polgárőr egyesület a 3. § (1) bekezdésében meghatározott alapfeladatokat akkor kezdheti meg, valamint végezheti, ha

a) a működési területén illetékes megyei (fővárosi) rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást kötött, valamint

b) *  az Országos Polgárőr Szövetség és a területi polgárőr szövetség tagja.

(2) A polgárőr egyesület a 3. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggő kiegészítő feladat ellátását akkor kezdheti meg, valamint végezheti, ha rendelkezik a hivatásos katasztrófavédelmi szerv illetékes területi szervének előzetes írásbeli egyetértésével.

(3) *  A polgárőr egyesület működési területe annak a településnek, fővárosi kerületnek, valamint az azokkal közvetlenül határos település földrajzi területe, amelyet a polgárőr egyesület székhelyeként megjelölt. A polgárőr egyesület működési területe – indokolt esetben –

a) az alapfeladata ellátásával összefüggésben a fővárosi kerület, valamint az azzal közvetlenül határos kerület közigazgatási területén túl a főváros teljes közigazgatási területére, valamint

b) a kiegészítő feladata ellátásával összefüggésben a székhelye szerinti fővárosi kerület területén túl a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területre

is kiterjedhet.

(3a) *  A polgárőr egyesület működési területe a lovas járőrszolgálat ellátása tekintetében – a (3) bekezdésben meghatározott területen túl – a polgárőrség székhelyeként megjelölt településsel, fővárosi kerülettel közvetlenül határos erdőterület lovas járőrszolgálat elől el nem zárt területére is kiterjed.

(4) *  A polgárőr egyesület a 3. § (2) bekezdés j) pontjában meghatározott feladat ellátását akkor kezdheti meg, valamint végezheti, ha a közforgalmú vasúti, illetve autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozással együttműködési megállapodást köt.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti együttműködési megállapodással rendelkező polgárőr egyesület működési területe – a (3) bekezdésen túl – kiterjed a közforgalmú vasúti személyszállítási eszköz, valamint a közforgalmú közúti személyszállítást végző autóbusz területére és a vasúti, valamint az autóbuszos személyszállító szolgáltató által használt, a nyilvánosság számára megnyitott területekre, építményekre is.

5. § (1) A polgárőr egyesület a helyi rendőri szervnél kezdeményezi a 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti együttműködési megállapodás megkötését. A helyi rendőri szerv az együttműködési megállapodás megkötésére irányuló kérelmet – a kézhezvételt követő – 30 napon belül, javaslatával együtt köteles felterjeszteni a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságra. A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság az együttműködési megállapodást a kérelem és a helyi rendőri szerv javaslatának kézhezvételét követő 30 napon belül köti meg.

(2) Az együttműködési megállapodás tartalmazza különösen

a) az együttműködés területeit,

b) a polgárőr egyesület részére térítés nélkül vagy térítés ellenében átadásra kerülő tárgyi eszközök, valamint a biztosított helyiségek használatára és visszavételére vonatkozó rendelkezéseket,

c) a közös feladatok ellátásának rendjét, valamint a polgárőr egyesület tevékenysége ellátásáról, annak körülményeiről nyújtandó tájékoztatás módját és tartalmát,

d) a kapcsolattartás módját, az együttműködéssel kapcsolatban eljárásra jogosult helyi rendőri szervet,

e) az együttműködést segítő további rendelkezéseket, valamint

f) a polgárőr egyesület elkötelezettségét tartalmazó nyilatkozatot a jogszabályok és az együttműködési megállapodásban foglaltak betartására vonatkozóan.

(3) Ha a polgárőr egyesület a 3. § (2) bekezdésében megjelölt kiegészítő feladatok közül az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv hatáskörével összefüggő feladatot is ellát, úgy e feladat ellátásának módjáról az együttműködési megállapodásban rendelkezni kell.

(4) Az együttműködési megállapodás megszűnik, ha

a) azt határozott időtartamra kötötték, az időtartam letelt és az együttműködést nem hosszabbították meg,

b) abban a felek közösen megállapodnak,

c) azt az együttműködő fél felmondja, valamint

d) az együttműködők valamelyike jogutód nélkül megszűnik.

(5) Az együttműködési megállapodás felmondása esetén a polgárőr egyesület – jogorvoslati eljárás megindításától függetlenül – polgárőri tevékenységet nem láthat el.

(6) Ha az együttműködési megállapodás megszűnik, az együttműködők kötelesek elszámolni egymással. Az elszámolás az együttműködési megállapodásban meghatározottak szerint történik.

(7) Az együttműködési megállapodás vonatkozásában – e törvényben foglalt kivételekkel – a Polgári Törvénykönyv, az azzal kapcsolatos jogvita bíróság előtti eljárására a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai az irányadók.

(8) Ha a polgárőr egyesületnek korábban azért kellett az e törvény szerinti tevékenységével felhagynia, mert az együttműködési megállapodást a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság felmondta, akkor e polgárőr egyesülettel, valamint a tagjai által alapított új polgárőr egyesülettel az azonnali hatályú felmondástól számított 1 éven belül nem köthető újabb együttműködési megállapodás.

(9) *  A 4. § (4) bekezdésben meghatározott együttműködési megállapodásra az (1)-(8) bekezdésben meghatározott előírásokat kell értelemszerűen alkalmazni, azzal, hogy a közforgalmú vasúti, illetve autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozás a polgárőr részére írásbeli igazolást állít ki a tevékenység folytatásához.

6. § (1) *  A polgárőr szervezet tevékenysége során együttműködik az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervvel, a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel, továbbá együttműködhet az egyéb rendvédelmi szervekkel, az önkormányzati tűzoltóságokkal és az önkéntes tűzoltó egyesületekkel, az állami és önkormányzati szervekkel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervével, a közlekedési hatósággal, a környezet- és természetvédelmi szervekkel, a mezei és természetvédelmi őrszolgálatokkal, az erdészeti szakszemélyzettel, a hivatásos vadászokkal, a lovas járőrszolgálattal érintett erdőterület tulajdonosával, kezelőjével, illetve ezek képviselőjével, valamint a közforgalmú vasúti, illetve autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozással. Az együttműködés tartalmát a felek írásbeli együttműködési megállapodásban rögzíthetik.

(2) Az együttműködés különösen a tevékenységek közös ellátását, a szakmai tevékenység segítését, a kölcsönös tájékoztatást, a tevékenység összehangolását, a képzési programokban való részvétel elősegítését, valamint az önkéntesen vállalt feladatok támogatását jelenti.

(3) Ha az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tudomására jut, hogy az illetékességi területén együttműködési megállapodás hiányában polgárőr szervezet működik, vagy nem polgárőr szervezetként nyilvántartásba vett társadalmi szervezet a 3. § (1) bekezdése szerinti tevékenységet lát el, haladéktalanul értesíti az ügyészt, valamint a külön jogszabályokban meghatározottak szerint intézkedik.